Carnuntum – a rómaiak városa

RÓMAI VÁROSNEGYED

Carnuntumban a római idő egyáltalán nem valami távoli múlt, hanem a minden érzékszervvel megélhető jelen. Ehhez világviszonylatban egyedülálló módon, az eredeti helyszínen felépítettek egy római városnegyedet.

Az építkezés minden fázisa és a kialakítás részletei a helyszínen feltárt leletek alapján történt. Már évek óta vizsgálják a jórészt antik kézműves technikával és kézi munkával végzett újjáépítés tudományos alapjait, hogy jobban megismerhessék annak építészeti jellemzőit, fűtéstechnikai megoldásait, az épület funkcióit, a terek kihasználtságát és belső felszereltségüket.

Látogatássukkor egyedülálló betekintést kaphatunk a korai 4. század antik Carnuntumába.

 

Rómaiak Carnuntumban

Carnuntumot először átmeneti téli tábornak szánták, és a Kr. utáni 1. és 4. század között lett Felső-Pannónia római tartomány fővárosa körülbelül 50 000 lakóval. A település a légiós tábor és a környező táborváros mellett, a katonai területen kívül virágzó polgárvárossá (municipiummá) nőtte ki magát.

A Római Birodalom északi határát (limes) Carnuntumban a Duna jelentette. Carnuntum nem csak azért vált az egyik legjelentősebb római metropolisszá, mert katonailag fontos fekvése révén fontos szerepet játszott a birodalom határának biztosításában, hanem azért is, mert fontos kereskedelmi utak mentén feküdt.

 

Carnuntum Számokban

Teljes antik terület: 10 km²
Ebből feltárt: 0,5%
Egykori lakosság becsült száma: 50.000

 

Carnuntum az évezredek során

Kr. u. 6 / A későbbi Tiberius császár Carnuntum térségében létrehozott egy megerősített téli táborhelyet. Innen számítható a rómaiak jelenléte Carnuntumban.
Kr. u. 41–54 / Elkészül a légiós tábor.
Kr. u. kb. 70-től / Első letelepedés a polgárvárosban (a római városnegyed területe Petronell-Carnuntumban).
Kr. u. 81–96 / Domitianus császár alatt létrejön az auxiliáris lovastábor és a katonaváros amfiteátruma.
Kr. u. 124 körül / Hadrianus császár városjoggal ruházza fel Canuntumot (Municipium Aelium Karnuntum). Ebben az időben épül meg a polgárváros amfiteátruma.
Kr. u. 171–173 / Marcus Aurelius császár Carnuntumban tartózkodik, és befejezi az Elmélkedések 2. könyvét.
Kr. u. 193. ápr. 9. / Lucius Septimius Severust Canuntumban császárrá kiáltották ki.
Kr. u. 194 / Carnuntum elnyerte a kiterjesztett városjogot (Colonia Septimia Aurelia Antoniniana Karnuntum).
Kr. u. 308. nov. 11. / Császárkonferencia Carnuntumban, szentély felavatása a császárkonferencia keretében.
Kr. u. 433 / Pannónia provinciát elfoglalták a hunok.
19. század vége / Megkezdődött Carnuntum rendszeres feltárása, a munka jelenleg is tart.

 

LIMES

A limes jelölte a Római Birodalom északi határát. Helyenként a határ ténylegesen megépített határfalból és őrtornyokból, máshol természetes határokból állt. Így jelölte a Duna mint folyami határ a Római Birodalom határának egy részét. Carnuntum fontos határváros volt Felső-Pannónia tartomány szélén, ezért a határ biztosítására folyamatosan állomásozott egy légió Carnuntumban. 

A limes azonban nem csak határ volt, hanem fontos kereskedelmi útvonal is a Római Birodalmon belül. A limes központi fekvésének, valamint a borostyánút közelségének köszönhetően Carnuntum a legfontosabb kereskedelmi utak egyikeként vonzó gazdasági központ is volt.

 

 

My Visit

0 Entries Entry

Suggested visit time:

Send List